A monszunon át

Az ablak nem nyílik ki többé.

Itt bent minden olyan üres nélküled,

és elõttem ellobban az utolsó gyertyaláng.

Egy örökkévalóság óta várok már,

de végre közeleg a perc.

Odakint gyülekeznek a sötét fellegek.

Át kell jutnom a monszunon,

az egész világon túlra,

az idõ végezetéig, oda ahol többé már nem esik az esõ. A viharral dacolva, a szakadék szélén, és ha már nem bírom tovább, akkor arra gondolok,

 
hogy egyszer majd együtt rohanunk

át a monszunon.

És minden rendben lesz...

Egy félhold bukik alá lassan a horizonton.

Vajon rád is ugyanígy ragyogott?

És vajon megtartja, amit nekem ígért?

Tudom, hogy egyszer megtalállak.

Hallom a nevedet az orkán zúgásában,

és még erõsebben gondolok rád.

Át kell jutnom a monszunon,

az egész világon túlra,

az idõ végezetéig, oda ahol többé már nem esik az esõ. A viharral dacolva, a szakadék szélén, és ha már nem bírom tovább, akkor arra gondolok,

hogy egyszer majd együtt rohanunk, mert

már semmi nem állíthat meg minket -

 
a monszunon át.

Átküzdöm magam minden akadályon,

míg az ajtó mögé nem érek.

Legyõzöm, ami szembeszáll velünk,

és akkor végre eljutok hozzád.

És akkor minden rendben lesz

Akkor minden rendben lesz

Minden rendben lesz

Rendben lesz.

Át kell jutnom a monszunon,

az egész világon túlra,

az idõ végezetéig, oda ahol többé már nem esik az esõ. A viharral dacolva, a szakadék szélén, és ha már nem bírok gondolkodni, akkor arra gondolok,

hogy egyszer majd együtt rohanunk, mert

már semmi nem állíthat meg minket -

a monszunon át,

a monszunon át.

És akkor minden rendben lesz.

Csak át kell jutnunk a monszunon.